Novemberben a műhelyünkben négy órakor már lámpafénynél dolgozunk. Kint szürke a város, bent viszont ilyenkor indul be igazán a szezon: jönnek a karácsonyi rendelések, a gyűrűméretezések, a régi családi ékszerek, amiket az ünnepekre szeretnének felújíttatni. A párommal tizenöt éve visszük ezt a kis ötvösműhelyt egy belvárosi udvari helyiségben, a kirakatos üzletrész mögött.
Aki nem dolgozott még ékszerrel, nem gondolná, mennyi minden fut egyszerre egy ilyen téli délutánon. Egy átlagos decemberi napon nálunk egy időben megy:
– az ultrahangos tisztító, amelyben a gyűrűk a polírpaszta maradékától szabadulnak meg;
– a polírmotor, ami a karikagyűrűk fényét adja vissza;
– a forrasztópáka és a kis gázégő melletti elszívó;
– a nagyítós asztali lámpa, ami nélkül egy foglalatba nem lehet követ ültetni;
– és persze a hősugárzó, mert a régi udvari falak decemberben egyszerűen nem tartják a meleget.
A munka nagy része apró mozdulatokból áll. Egy körömnyi briliánst négy karmocskával fogunk le, és ha ilyenkor kialszik a lámpa, a csipesz megcsúszik, a kő pedig a padlón landol. Tavaly decemberben háromszor másztunk négykézláb a munkapad alatt, mire megtaláltuk az egyiket. A párom akkor nevetett, én viszont már nem tudtam nevetni rajta, mert ugyanazon a héten kétszer is sötétben maradtunk.
Az ügyfelek ilyenkor türelmesek, de egy jegygyűrű nem várhat. Ha valaki december huszonkettedikén jön a kész darabért, annak nem magyarázhatom el, hogy a forrasztás azért csúszott, mert elment az áram.
A megoldást végül nem az ékszerész ismerőseim között, hanem egy egészen más helyen, egy fórumon találtam meg.
Első tanulság: a leoldó biztosíték nem szeszély
Egy kézműveseknek szóló internetes fórumon kérdeztem meg, kinek volt már hasonló gondja, és mit kezdett vele. Az első válaszok arról szóltak, hogy kapcsoljam ki a hősugárzót, ha a polírmotor megy. Ez nyilván működött volna, csak éppen decemberben, egy udvari műhelyben nem lehet kesztyűben követ foglalni.
Aztán írt valaki, aki egy fodrászszalont üzemeltet, és pontosan ugyanezt élte át. Ő azt javasolta, hogy ne kapcsolgassak, hanem nézessem át szakemberrel az egész hálózatot, mert a biztosíték nem ok nélkül old le. Azt írta, hogy náluk egy VBF villamos felülvizsgálat derítette ki, mi a gond, és a Smart Electric Hungary csapatát ajánlotta. Hozzátette, hogy nem egy gyors villanyszerelésre számítsak, hanem egy alapos átvizsgálásra, aminek a végén papírt is kapok.
Bevallom, először bosszantott, hogy egy egyszerű bosszúságból ekkora ügy lesz. Aztán eszembe jutott, hogy a műhelyben gázégő, forrasztás és sok fém is van, és talán nem a kényelmetlenség a legnagyobb kérdés.
A fórumon többen is beszálltak a beszélgetésbe. Egy cukrász arról írt, hogy náluk a hűtőpult mellett melegedett a konnektor, egy órásmester pedig arról, hogy évekig nem tudta, melyik kapcsoló melyik áramkört bontja. Volt, aki szerint felesleges pénzkidobás az egész, mások szerint épp ellenkezőleg, az a felesleges, amit az ember egy rossz hosszabbítóra költ, aztán még egyre. Este a konyhaasztalnál olvastam végig a szálat, és a párom a vállam fölött csak annyit mondott: „Ha ennyien kínlódnak ugyanezzel, akkor nem mi vagyunk ügyetlenek.”
Második tanulság: a mérés több, mint egy műszer
Még aznap este megnyitottam a cég oldalát. A főoldalon, a smartelectrichungary.com-on a VBF villamos felülvizsgálat a felülvizsgálati szolgáltatásaik között szerepel, a gyakori kérdések között pedig pont arra kaptam választ, ami engem is zavart. Mindig azt hittem, hogy az érintésvédelmi mérés és a villamos biztonsági felülvizsgálat ugyanaz. Kiderült, hogy a mérés csak egy része a vizsgálatnak, a felülvizsgálat ennél tágabb: a teljes villamos rendszer szabványossági és biztonsági állapotát nézi.
Az is megnyugtatott, hogy nem akartak semmit rám erőltetni. A gyakori kérdéseknél azt írják, hogy a pontos gyakoriság a létesítmény típusától és besorolásától függ, és ezt felmérés után tudják megmondani. Egy kis ékszerész műhelynél én ezt nem akartam magam kitalálni, és jól is esett, hogy nem kellett.
Felhívtam őket, és megbeszéltük az időpontot. A szakember a megbeszélt napon jött, és az első fél órában szinte csak nézett. Végigjárta az üzletrészt és a műhelyt, megkérdezte, hol dugjuk be a hősugárzót, és miért van három elosztó a munkapad alatt. Erre nem tudtam jó választ adni, csak annyit, hogy az évek alatt mindig kellett még egy konnektor.
Utána jöttek a mérések. Megkért, hogy egy időre kapcsoljuk le a gépeket, és a párom addig a pultnál fogadta a vásárlókat, akik kíváncsian nézték, mi történik hátul. Az elosztószekrényt kinyitotta, áramkörönként végigment a védelmeken, és amit talált, azt a telefonjával le is fényképezte. Én közben a pult mögül néztem, és az járt a fejemben, hogy pont így dolgozunk mi is egy régi ékszer felújításánál: először lupéval megnézzük, hol kopott el a foglalat, és csak utána nyúlunk hozzá.
Harmadik és negyedik tanulság: a papír és a sorrend
A jegyzőkönyvet pár nappal később kaptuk meg. Arra számítottam, hogy egy érthetetlen táblázat lesz, tele rövidítésekkel, de a feltárt hibák fotóval dokumentálva, sürgősség szerint sorba rendezve szerepeltek benne. A legelső helyen a munkapad alatti hosszabbítók álltak, amelyekre túl sok minden volt kötve, a lista végén pedig olyan apróságok, amelyek ráérnek a nyári uborkaszezonig.
Egy vasárnap délelőtt leültünk vele a párommal, és tételenként végigmentünk rajta. Minden hibánál ott volt egy fénykép, így nem kellett elképzelnünk, melyik dobozról vagy vezetékről van szó, elég volt a képet összevetni a munkapad alatti kábelrengeteggel. Ahol nem értettünk valamit, azt felírtuk egy cetlire, és a következő telefonnál megkérdeztük. Senki nem nézett minket hülyének a kérdéseinkért, pedig voltak köztük elég naivak is.
Ez volt a harmadik tanulságom: egy jó jegyzőkönyv nem ijesztget, hanem sorrendet ad. Pontosan tudtuk, mit kell most rendbe tenni, és mi várhat. A munkánkban is így dolgozunk: ha egy régi brosst hoznak, először a meglazult köveket rögzítjük, és csak utána jön a polírozás meg a fény. Senki nem kezdi a díszítéssel, ha a foglalat inog. A javítást természetesen szakemberrel végeztettük el, ehhez egyikünk sem nyúlt volna. A munkapad alá új, rendesen rögzített konnektorsor került, a hosszabbítók pedig egy dobozba kerültek a raktár polcára, ahol azóta is porosodnak.
A negyedik tanulság pedig talán a legfontosabb: a nyugalom. A cég főoldalán 5,0 csillagos Google-értékelés áll, és most már értem, miért ilyen jók róluk a vélemények. Nem attól lett jó érzésem, hogy valaki megdicsérte a műhelyt, hanem attól, hogy végre volt valaki, aki a saját szemével megnézte, és leírta, mit látott.
Egy decemberi délután, egy évvel később
Idén novemberben ugyanúgy négykor kapcsoltuk fel a lámpákat. Az ultrahangos tisztító zümmögött, a párom polírozott, a hősugárzó a lábamnál melegített, én pedig egy smaragdot foglaltam egy régi nagymamai gyűrűbe. A lámpa egyszer sem pislogott, és a kő sem ugrott le a padlóra.
Sokat gondolkodtam azon, miért halogattam ezt ennyi évig. Talán mert egy ékszerész a szépséggel foglalkozik, és ami a falban van, az nem szép, csak szükséges. Azt viszont a munkánkból tudom, hogy egy gyűrű sem attól tart évtizedekig, hogy csillog, hanem attól, hogy a foglalata rendben van. A Smart Electric Hungary felülvizsgálata után a műhelyünkről is ezt érzem: a díszes rész továbbra is a mi dolgunk, a falban rejlő foglalatot pedig végre megnézte valaki, aki ért hozzá.