Imádok segíteni a törzsvásárlóimnak

Lacinak, a férjemnek már gyerekkori álma volt, hogy saját ékszerüzlete legyen. Valahogy a gyerekkorában ragadt rá ez az ékszerek utáni szeretet vagy inkább úgyis mondhatnánk, hogy imádat, mert ez inkább az. Mindig is imádta az ékszereket vizsgálgatni, babrálni velük.

Aztán, amikor már idősebb lett, akkor elvégzett egy ötvös tanfolyamot, ami szinte semmi sem volt neki. Minden vizsgája tökéletes lett és még külön meg is dícsérték, hogy mennyire tehetséges és mennyi érzéke van ehhez a szakmához.

Aztán pár évvel ezelőtt valóra vált az álom és megnyitotta a saját üzletét. Azóta már én is ebben az üzletben dolgozom és ez egy vérbeli családi vállalkozás lett. Imádjuk csinálni és elmondhatjuk, hogy már rengeteg visszajáró vásárlónk van.

Ez egyik nap éppen Anett jött be és elmesélte, hogy most éppen nagyon leköti az energetikai tanúsítvány készítés, mert a lakásukat szeretnék eladni és ahhoz egy ilyen dokumentum kell. Én egyből ajánlottam neki a www.e-tanusitas.eu oldalt, mert nekünk már volt dolgunk velük és nagyon meg voltunk elégedve a céggel.

Aki ezzel a céggel tervezi az energetikai tanúsítvány készítését, annak első lépésként fel kell vennie a kapcsolatot a céggel. Ezt megtehet a weblapon található telefonon és esetleg kérhet tőlük visszahívást vagy az oldalon található űrlap kitöltésével is jelezheti igényét. Az űrlapon meg kell adni a nevünket, a telefonszámunkat és email címünket. Meg kell adni az ingatlan címét, majd ki kell választanunk, hogy melyik szolgáltatást szeretnénk igénybe vennei a cégnél. Végezetül pedig arra is van lehetőség, hogy egy rövid üzenetet írjunk nekik, amiben nyilván a leglényegesebb dolgokat érdemes kiemelni.

Ha a telefonos megkeresést prefreráljuk, akkor érdemes tudni, hogy hátköznapokon reggel 8 és este 8 óra között fogadják az érdeklődők hívásait.

A telefonos egyeztetés után átadják a megrendelő telfonszámát és elérhetőségét az egyik területi mérnök kollégának, aki személyesen végzi a helyszíni bejárást, ami nélkülözhetetlen része a folyamatnak. A cég olyan mérnökökkel dolgozik, akik az ország teljes területén vállaják a személyes megjelenést, ergo országos lefedettséggel rendelkeznek ezen a területen. Csak akkor számítanak fel kiszállási díjat a helyszíni felmérés során, ha a település túl nagy távolságra van a legközelebbi mérnök kollégától vagy nagyon nehezen megközelíthető helyen van.

A helyszíni felmérés során a mérnök ellenőrzi a lakás vagy ház lehűlő felületeit, az ablakok és ajtók minőségét, emellett a padlók, födémek és fűtési rendszerek állapotát, valamint azt is, hogy milyen az ingatlan melegvízellátó rendszere.

Ezután az adatokat átküldi az irodai kollégáknak, akik azon nyomban elkezdenek dolgozni a dokumentum elkészítésén. A beérkezett adatok alapján bekategorizálják az ingatlant az AA++-tól egészen JJ-ig terjedő kategóriák valamelyikébe.

Végezetül az elkészült dokumentumot vagy email-ben vagy pedig a GLS futárszolgálat segítségével juttatják el a megrendelőhöz 24 órán belül. Ha valakinek sürgősen lenne szüksége az energetikai tansúsítványra, akkor arra is van lehetőség, hogy akár 12 órán belül SMS-ben elküldjék az úgynevezet HET-számot, amivel már el tud kezdeni dolgozni az ügyvéd az adás-vételi szerződés elkészítéséhez.

A szolgáltatásról természetesen számlát is kiállítanak, ami azért is fontos, mert el lehet számolni a személyi jövedelemadó bevalláshoz. A tanúsítványt 10 évig digitális formában is megőrzik, így akkor sincs semmilyen probléma, ha esetleg valaki elhagyná azt vagy megsérülne. Bármikor újra lekérhető a cégtől.

Anettnek nagyon tetszett, amit meséltem neki, így egyből fel is vette a kapcsolatot az említett céggel. Velük gyerekjáték az energetikai tanúsítvány készítés!