Ékszer helyett most pólót ajándékoztam

póló nyomtatás

Névnapra, szülinapra, bármilyen ünnepre nagyon sokáig különféle ékszereket ajándékoztam a szeretteimnek, barátaimnak. Egy ideje már gondolkodtam, hogy váltani kellene, és ekkor villant be a póló nyomtatás!

Annyira lázba hozott az ötlet, hogy azonnal fel kellett térképeznem a lehetőségeket. Mindenképp egyedi póló nyomtatásban gondolkodtam, rövid idő alatt pedig meg is lett az igazi a LOLmarkt póló nyomtatás webshop.

Már a kezdőlapon sikerült perceket eltöltenem, nagyon sok jópofa, vicces pólót láttam, amikből később is lesz bőven lehetőségem szemezgetni. Bár egyedi póló nyomtatást említettem, de vannak náluk kész minták is, így a webshopban lévő termékekből is lehet választani minta, méret, szín alapján.

Kisebb tétel esetén személyesen az üzletben elkészítik az egyedi mintájú pólót, így elmentem a Savoya parkban található üzletükbe, de egyébként nem csak Budapesten van póló boltjuk, hanem Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Egerben, Soroksáron, Maglódon, Budakalászon, Szigetszentmiklóson, Budaörsön, valamint Dunakeszin is, így a vidéken élők sem maradnak le róla.

Amikor odamentem már voltak előttem, meg is ijedtem, hogy vajon mennyit kell várni, de kiderült, hogy az egész folyamat nagyon gyors, és lényegében néhány perc alatt helyben el tudják készíteni még az egyedi mintás pólókat is. Na ennek nagyon megörültem!

Amikor én kerültem sorra, elmondták, hogy mire számíthatok, hogy a végösszeg függ a mintától, és persze a darabszámtól is, nagytétel esetén az egységár valamivel olcsóbb szokott lenni. De az az igazság, hogy 1 darab póló nyomtatása sem kerül sokba, mondták, hogy néhány ezer forintból ki szokott jönni egy póló. Azon gondolkodtam, hogy gyakorlatilag bármelyik ruhás üzletbe betérve sem biztos, hogy kapnék ennyiért pólót, és tényleg itt most egyedit készítenek nekem ilyen áron?

Mindent átbeszéltünk, majd pedig néhány perc várakozás után már kézhez is kaptam a frissen nyomtatott pólót. Ezt irtó menőnek találtam! Elkészült előttem, és már a kezemben is foghatom! Ilyen gyorsan szerintem még soha nem jutottam egy ajándékhoz sem.

Izgultam kicsit, mit szól majd a barátnőm az egyedi feliratokhoz, amiket kitaláltam, de mikor kibontotta a csomagot, minden az arcára volt írva! Ez egy igazán jól sikerült meglepetés lett!