Egy arany nyaklánc, de egy szolgáltató telefonszáma is kincset érhet

Nem sok ékszert hordok, inkább olyan darabok állnak közel a szívemhez, melyekre rápillantva kellemes, szép emlékek jutnak eszembe. Számomra inkább érzelmi értéke van a keresztelőre kapott fülbevalónak, vagy az aranynyakláncnak, ami bérmálkozásomra volt ajándék. Ezek mellett persze a legnagyobb becsben a karikagyűrűmet tartom. Egy kis ékszeres dobozba tettem ezeket a számomra becses dolgokat, ami az éjjeliszekrényemen áll.

A férjemnek is van ilyen „ékszeres doboza”, csupa olyan szolgáltatók telefonszámai, melyek munkájával elégedettek voltunk az évek során. Mi is tudjuk, hogy mennyire nehéz manapság olyan szakembereket találni, akik rövid vállalási határidővel, jó árakon végeznek kifogástalan minőségű munkát. Kevés a festő, nincs ács, sehol egy kazánszerelő, vagy ha van is, a jók mindig leterheltek és hónapokkal később tudják csak elvállalni a megbízással járó feladatot.

Legutóbb vízszereléssel kapcsolatosan lett volna szükségünk szakemberre, egy folyamatosan visszatérő probléma miatt. A fürdőszobában szivárgott a víz már hetek óta. Többször javíttattuk, ami ideig-óráig átmenetileg jó is volt, aztán újrakezdődött. Aggódtunk is, hogy nehogy komolyabb csőtörésünk legyen és szét kelljen verni a fél házat hibaelhárítás miatt, ezt is szerettük volna elkerülni.

Ezért is lett volna fontos, hogy megfelelő szakembert találjunk a problémánk elhárítására. Ismerősünk ajánlotta a vizgazfutesszerelo24-et, át is küldte a honlapjuk linkjét, minden hasznos információval együtt.

Ugyan a mi esetünkben nem SOS problémáról volt szó, de azért az mégis nagyon kellemesen érintett, hogy a számot tárcsázva és időpontot egyeztetve már másnapra meg is ígérték egy szakember kiérkezését. Így is történt. Körülbelül félórás munkával sikerült a szivárgást végleg megszüntetni. Gyorsan, a lehető legkisebb rombolással és nagyon kedvező áron dolgozott.

A kiszállásért nem számított fel díjat, és számlát is kaptunk. Közben beszéltem a biztosítóval is és elkezdtem összeszedni az anyagot a kárigény benyújtáshoz, melyhez csatoltam a kapott számlát is.

Nagyon elégedettek voltunk az elvégzett munkával, ezért tüzetesebben átnéztem a weboldat, hogy mi mindennel lehet még őket felkeresni.

Örömmel láttam, hogy a vízszerelés mellett a profijukban a gáz- és fűtésszerelés is helyet kapott. Több, mint 30 év tapasztalatával nyújtanak magas színvonalú szolgáltatást víz-, gáz- és fűtésszerelés terén. Széles és egyre bővülő ügyfélkörrel rendelkeznek, ami nem is csoda, mert kevés az ilyen magas színvonalon és jó árakon dolgozó korrekt szolgáltató vállalkozás.

Vízszerelés területén foglalkoznak duguláselhárítással, csatorna tisztítással, vagy akár csőtörés javításával is.Ha szükséges, állapotfelmérést is végeznek például szennyvízcsatornák esetében, hogy a hibák minél egyszerűbben kiküszöbölhetőek legyenek. Ezt korszerű, kamerával felszerelt, száloptikás eszközök segítségével végzik. A csatornákat nagynyomású ipari pumpákkal, spirális duguláselhárító eszközökkel és víztúlnyomással működő berendezések alkalmazásával tisztítják.

Továbbá tudnak segíteni duguláselhárítással kapcsolatban is, de akkor is kereshetjük őket, ha elromlik a WC tartály vagy csaptelepet kell cseréni. WC tartályok közül jártasak a népszerű Dömötör, Laguna, vagy Geberit típusok szervizelésében, de a darálós WC-k karbantartása sem okoz számukra problémát.

Ha kilyukadt vagy szivárog a bojler, akkor se várjunk egy percet sem a honlapon található telefonszám tárcsázásával, mert ebben is nagy segítségünkre lehetnek szakértelmükkel. Számtalan régebbi de megbízhatóan működő, valamit modernebb kazán szervizelésében jártasak.

Emellett fűtésszereléssel kapcsolatosan is fel lehet őket keresni. A honlapon felhívják a figyelmet, hogy a hiba eredetétől függ, hogy milyen szakembert kell értesítenünk, mert a „fűtésszerelő” fogalmat a köznyelv összemosta. Ha a fűtés nem működik, figyeljük meg, hogy hol van a probléma. Ha felhívjuk őket, a szakember olyan kérdéseket fog feltenni, melyekkel a hiba eredete minél pontosabban körülhatárolható.

Ha a kazán a megszokott módon üzemel, de a fűtőtestek mégis hidegek maradnak, akkor fűtésszerelőt kell értesíteni. Ha viszont a hőtermelő berendezéssel van a baj, akkor gázkészülék szerelőre van szükség. De a vizgazfutesszerelo24 bármelyik típusú meghibásodás esetén tud segítséget küldeni számunkra. Felkészült, naprakész szakemberekkel dolgoznak, akik gyorsak és precízek.

Ariston, Baxi, Bosch, FÉG, Hajdu, Junkers, Valliant: ezek csak néhányak azok közül a kazánmárkák közül, melyekkel a legtöbbet foglalkoznak, legyen szó szervizelésről, vagy javításról.

Honlapjuk szép felületű és áttekinthető, minden szükséges információt tartalmaz. Közérthető nyelven fejtik ki szerteágazó tevékenységüket. A weboldalt olvasgatva az embernek nagyon pozitív benyomása keletkezik. Szakértelmet sugalló, a tevékenységeket alaposan bemutató írásokat találhatunk itt.

Rögtön a kezdőoldalon megtalálhatjuk a szolgáltatással kapcsolatos legfontosabb infókat. Éjjel is lehet őket keresni, vagy visszahívást kérni. A telefonos tanácsadás teljesen ingyenes. Emellett ha nagyon sürgős esetről van szó, akkor akár egy órán belül is küldenek segítséget. A kiszállásért, ha munkavégzés is történik, nem számítanak fel különdíjat. Elérhetőek egész Budapesten és Pest megye szerte., minden településről.

Mi nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, mert bármilyen víz-, gáz- vagy fűtésszereléssel kapcsolatos probléma merült fel eddig a házunkban, eddig mindig meg tudták oldani a dolgot.

Ezért is van az, hogy a karikagyűrűink mellett ezeket a szakembereket is olyan nagy becsben tartjuk.